11. alkalommal rendezte meg a BSI a pilisi túranapot

Azok, akik régóta vesznek részt ezen az eseményen, már jól ismerik a Csillaghegyi Általános Iskola folyosóit és udvarát. Ezen a reggelen is ott várták a Pilisért rajongó túrázókat és futókat, hogy egy gyors rajtszámátvétel után nekivághassanak a választott távnak. Mivel az idei eseményt még az őszi óraátállítás előtt rendezték meg, a 7.45-ös rajt időpontjában szinte még sötét volt. A csillaghegyi kakasok még aludtak, amikor az első futók már útra keltek.

A Terepfutás résztvevői a klasszikus félmaratoni táv mellett a 31,2 kilométeres hosszú távot is választhatták, a túrázók pedig e két táv mellett egy rövidebb, 9 kilométeres etapra is vállalkozhattak.
A félmaratonfutást mániákusan űző futók a Terepfutás középtávjával a BSI FélmaratonMánia sorozatának őszi állomását is teljesíthették. Sokan voltak, akik az Intersport Terepfélmaratonon tettek pontot a mánia végére, ők a négyévszakos sorozatért az Intersport Terepfutás érme mellé egy FélmaratonMánia-érmet is kaptak a nyakukba.

A legnépszerűbb táv idén is a félmaraton volt, a középtávú túrára 750-en neveztek, és közel azonos számú terepfutó vett részt a 21,1 kilométeres távon. Az Intersport Terepfutás népszerűségét jól mutatja, hogy mindkét távon elérték a létszámlimitet még az előnevezési időszak vége előtt.

A futók kora reggel, 7.45-től rajtoltak Csillaghegyről. A „rajtceremónia” több mint 20 percen át tartott. Ami az időt illeti, szintidő nem volt, leszámítva azt az egy, könnyen teljesíthető kitételt, hogy legkésőbb 15 óráig célba kellett érni.

Amint elindult a terepfutó mezőny, következhettek a túrázók, közülük a korai fecskék 8.15-kor rajtoltak Csillaghegyről. A 31,2 kilométeres távon most is jellemzően a gyakorlott túrázók indultak, a 21,2 kilométeres távra alkalmi és (újra)kezdő természetbarátok is vállalkoztak, a rövid táv a maga 9 kilométerével pedig döntően a kisgyerekes családok és a sétatempót kedvelő, eseti mozgást kereső túrázók választása volt. A rövid távok résztvevői hagyományosan „előre engedték” a hosszabb távok túrázóit, hogy a pálya szűkebb szakaszain se tartsák fel egymást.

A hőmérséklet a reggeli 12°C-fokos induló értékről délelőtt 6°C-fokot melegedett, délben 18°C-fokot mértek, napközben többször eleredt az eső, majd elállt.

Az útvonalon látnivalóban most sem volt hiány, aki követte a kijelölt pályát, visszaidézheti milyen csodás kilátás várta a Nagy-Kevélyen, milyen hangulatos a Szentkút környéke, vagy milyen izgalmas volt az Egri várnál kifejezetten a túrázók tiszteletére rendezett lovagi torna.

A Diósdi Történelmi Bajvívó Egyesület a lovagi torna mellett a gyalogos bajvívást és a XII-XVI. században használt lovagi fegyvereket is bemutatta.

A Terepfutás hosszú távú mezőnyének legjobbja, Philipp Zeme 2:33:47-es idővel ért célba. A férfiak mezőnyében a második helyen Szabó Gábor, harmadikként pedig Beda Szabolcs futott be. A nők versenyében a sorrend: Dr. Szentpéteri Diána, Kőrösi-Kis Beáta, Zöldiné Csonka Lilla.
A Terepfélmaratonon Szabó Sándor és Túróczi Réka remekeltek.

A Terepfutók döntő hányada még a déli harangszó elért visszaért a célba. A délutáni órákban pedig az útvonalról folyamatosan érkező túrázók töltötték meg a Csillaghegyi Általános Iskola udvarát. A beérkezőket meleg tea és befutócsomag várta, melybe a Naponta 3×3 program jóvoltából egy-egy ropogós, friss alma is került az egészséges táplálkozás jegyében.

A Terepfutók teljesítményét távtól függetlenül őszi hangulatú éremmel ismertük el, a távot sikeresen teljesítő túrázók hagyományosan kitűzőt és emléklapot kaptak.

Bár az idő sajnos délutánra sem fordult napsütésesbe, azért a 11. Intersport Túranap és Terepfutás valamennyi résztvevője mosolyogva érkezett célba.

 

Forrás: futanet.hu